2013. december 10., kedd

Van, hogy döntened kell az élet és az álmod megvalósítása között..

Mikor fiatal az ember sokszor szeretne úgy élni, hogy ne maradjon le semmiről, de tudjon a célja felé is haladni. Én most vagyok az érettségi előtt, és nem könnyű számomra a barátokat és a tanulást összhangba hoznom a szerelemről meg ne is beszéljünk... Az elmúlt hónapokban szinte minden péntek és szombat este lent voltam a haverokkal, sokszor veszekedtem a szüleimmel is emiatt. A tanulást is elhanyagoltam. Rá kellett ébrednem arra, hogy ha ezt így folytatom, akkor a jövőmmel játszok.. hisz ha nem tanulok, akkor az álmaim álmok maradnak (tanulással se biztos, hogy sikerül valóra váltani, de több esélyem van rá) . Sajnos választanom  kellett/kell  a szerelem és a tanulás között, mert egyelőre nekem csak az egyik megy.
Mesélek nektek arról mi is történt velem az elmúlt hónapokban.
 Minden egy keddi nappal kezdődött... az egyik barátnőm névnapját ünnepeltük meg és hát csodával határos módon most lementem én is. Ott megismerkedtem egy fiúval. nem fogom most nevén nevezni.. legyen x oké?  Szóval megismertem x-et és hát bevallom nektek az nap még a nevét is nehezemre esett megjegyezni... (: fogadtunk, hogy nem fogom tudni bejelölni az egyik közösségi oldalon. Még azon az estén megtudtam, hogy eléggé mély érzelmei vannak... Másnap reggel kicsit fejfájósan ébredtem, de emlékeztem arra, hogy be kell jelölnöm valakit... Hát fogtam a fejem, hogy mi is volt a neve..?
De aztán ő bejelölt engem.. sokat beszéltünk. Kiderült ő többet érez irántam, mint én iránta.. pár nap elteltével mit ne mondjak levett a lábamról olyanokat mondott...  De mégse tudtam viszonozni, van egy fal körülöttem, és ez nem engedi azt, hogy nagyon megszeressek valakit.  Ezen a napon, ami egy szombati nap volt megkértem őt ha tud várjon rám. Akkor még lelkesen az volt a válasza, hogy bármeddig vár rám...  Nem szeretném hosszan és unalmasan leírni ezt a történetet. Szóval teltek múltak a napok, a hetek, egyre nehezebb volt számára a várás,,.. de gondoltam is, hogy ez így lesz. Számomra és x számára se voltak könnyűek a napok, nekem a magammal vívott harc miatt neki a rám való várás miatt... Hetek teltek el úgy hogy a tanulásra nem volt időm, energiám.. romlottak a jegyeim.. Nem egy jó helyzet..   Nekem az érzéseim nem változtak sokat.. ő pedig még mindig szerettet/ szeret. Sokan mondják, hogy próbáljátok meg, de nem megy, nem vagyok, képes rá.. félek a szerelemtől.
Sajnos nem tudtam lerombolni a falaimat, nem vagyok képes szeretni őt csak úgy, mint egy barátot. Felettem győzött a félelem.... a félelem attól, hogy ismét csalódok. Úgyhogy inkább küzdök az álmomért , és igyekszem a tanulásra koncentrálni.
Kedves x ha ezt olvasod és rájöttél, hogy rólad van szó,  kérlek, értsd meg a helyzetem, Sajnálom azt, hogy ezt át kellett élned. De akárhogy sablon szöveg te jobbat érdemelsz nálam, egy olyat, aki értékelni tud. És lehet ezzel a lehetőséget halasztom el hogy boldog legyek,  de van egy idézet ami reményt ad számomra, meg is osztom veletek és ezzel zárom is a mai bejegyzésem.  Köszönöm hogy végigolvastátok.
                                

"Ha két embernek együtt kell lennie végül úgyis egymásra találnak"

2013. január 22., kedd

A falak fogságában



     Az életembe az emberek ki besétáltak, voltak, aki csak átutazóba érkeztek és gyorsan itt is hagy az ő emlékük nem volt annyira fájdalmas, mint azoké, akik éveken át velem voltak majd egy nap csak elmennek.  Ilyenkor egy apró emlék is nagy fájdalmat tud okozni. Már írtam egyszer nektek, arról hogy a legjobb barátnőmmel megromlott a kapcsolatom de még próbáljuk helyre hozni… hát nem ment… eltávolodunk egymástól elég rendesen. De rajta kívül még jó pár barátnak hitt embert elveszítettem. Voltak, akikbe csalódtam, fájt az, hogy amikor a legnagyobb szükségem lett volna rájuk, ahelyett hogy mellettem lettek volna, inkább ellöktek maguktól. Ezek a kudarcok vezettek, oda hogy egyre vastagabb falat húztam magam köré. Így próbálom megvédeni magam még több fájdalomtól. De ez nem a legjobb taktika, hiszen a magammal együtt a fájdalmat is bezártam… Sohasem voltam az a fajta lány, aki könnyen beszélt volna az érzéseiről… inkább elfojtottam őket. Mivel már huzamos ideje "egyedül vagyok", kezdem megszokni… Viszont a fájdalom felemészt… Gyakran van rossz kedvem de, ilyenkor az arcomra egy mosolyt festek és senkinek se fog feltűnni, az hogy a lelkem romokba hever.  Mára már senki sem ismer igazán… Régebben az alvásba menekültem a fájdalmak elől, sajna mostanában már abban se tudok menedéket találni már öt napja, alig alszom, csak az ágyban fekszek a plafont nézve. Ilyenkor a gondolataim rabja leszek. Borzalmas érzés az a lány, aki ezelőtt akár egy napot is végig aludt örül, annak, ha tud aludni négy óra hosszát...
     Figyeljetek a barátaitokra, és mindig legyen számodra is egy olyan ember, akivel meg tudod beszélni azokat, amik fájdalmat okoznak neked. Tanuljatok a történetemből…
  Ami engem illet nemrég belépett az életembe egy olyan személyt, akiben bízhatok, ő  megért és meghallgat.