Újra itt vagyok, ülök s várok egy jelre, egy üzenetre. Tőled
várom, akivel bár a neten ismerkedtem meg mégis úgy éreztem mindig is ismeretek,
tőled, aki a találkozásunk után már nem keresel. Egy szó is elég lenne… De már
ennyire se méltatsz, csak várom, napról napra csak várom, hátha írsz, mondom,
biztos dolgod van, és azért nem tudsz írni, bízom benne, hogy nincs bajod, ami visszatarthatna
tőle. Igyekszem pozitív lenni, de kezdem elveszteni a reményt, talán ennyire
rossz benyomást keltettem? De vajon mit rontottam el, esetleg nem jól ültem miközben
beszéltünk, vagy talán a ruhám nem tetszett… pedig gondosan válogattam össze
csak azért, hogy szépnek találj, túl csendes voltam… az meglehet, de nagyon
zavarba voltam ezt te is tudod.. Jaj, mit rontathattam el, hogy már nem akarsz
velem beszélni. Szeretnék még egy
esélyt, egy új lehetőséget.. Lehetőséget hogy újra megpróbálhassam.. Hogy
láthassalak ismét. Mert a hangod a mosolyod még mindig előttem van. Bánom, hogy
nem mondtam mennyire jól nézel ki, de tudom, hogy nagyon zavarba jössz, ha
bókolnak neked. Te ki ennyire nagy hatással voltál rám, kérlek, adj nekem még
esélyt, keress meg újra. Hisz minden jelzésnél gyorsabban ver a szívem, remélve
nézem meg hogy hátha tőled jött.. Kérlek,
legalább akkor zárjuk ezt le ne maradjon így, ennyi bizonytalansággal..
