Tőled várom..

Újra itt vagyok, ülök s várok egy jelre, egy üzenetre. Tőled várom, akivel bár a neten ismerkedtem meg mégis úgy éreztem mindig is ismeretek, tőled, aki a találkozásunk után már nem keresel. Egy szó is elég lenne… De már ennyire se méltatsz, csak várom, napról napra csak várom, hátha írsz, mondom, biztos dolgod van, és azért nem tudsz írni, bízom benne, hogy nincs bajod, ami visszatarthatna tőle. Igyekszem pozitív lenni, de kezdem elveszteni a reményt, talán ennyire rossz benyomást keltettem? De vajon mit rontottam el, esetleg nem jól ültem miközben beszéltünk, vagy talán a ruhám nem tetszett… pedig gondosan válogattam össze csak azért, hogy szépnek találj, túl csendes voltam… az meglehet, de nagyon zavarba voltam ezt te is tudod.. Jaj, mit rontathattam el, hogy már nem akarsz velem beszélni.  Szeretnék még egy esélyt, egy új lehetőséget.. Lehetőséget hogy újra megpróbálhassam.. Hogy láthassalak ismét. Mert a hangod a mosolyod még mindig előttem van. Bánom, hogy nem mondtam mennyire jól nézel ki, de tudom, hogy nagyon zavarba jössz, ha bókolnak neked. Te ki ennyire nagy hatással voltál rám, kérlek, adj nekem még esélyt, keress meg újra. Hisz minden jelzésnél gyorsabban ver a szívem, remélve nézem meg hogy hátha tőled jött..  Kérlek, legalább akkor zárjuk ezt le ne maradjon így, ennyi bizonytalansággal.. 

Mikor elmentél..

Ezt a bejegyzést egy olyan emberről fogom írni, aki már, nincs velem, és nem azért mert ő nem akar velem lenni, hanem mert az élet elvette tőlem. Talán már meséltem nektek róla.. Szerintem mindenkinek van az életében egy meghatározó személy, akiben feltétel nélkül megbízik, szereti és számít rá. Én képtelen vagyok továbblépni rajta, sokszor hallom, hogy az idő majd begyógyítja a sebeket, de tudod mit nekem sose gyógyított még be igazán semmit... Felmerülhet a kérdés, hogy lehet, nem várok eleget... Kitudja, lehet. Viszont mikor minden percben hiányzik valaki akkor egy órahossza is sok lehet... Fájnak az emlékek, de ha nem lennének, még rosszabb lenne... Mostanában elég gyakran előjött egy emlékkép, ami megnehezítette a napjaimat, de ráébresztett arra, hogy el tudtam búcsúzni tőle. Nem tudom te hogy éled meg ezt kedves olvasóm, lehet számodra ez egy lehangoló szöveg, de lehet, hogy a lelkedhez szól. Egy dolgot tudok neked mondani, mindig szánj időt arra, aki fontos számodra, nem tudhatod, meddig van még melletted... Mert ha elmegy, csak az emléke marad, egy megfoghatatlan kép, egy illat egy hang és egy arc.. Ami egy idő után halványodni fog.. A szívem szakad, meg mikor végig megyek azon az úton ahol vele jártam, amikor elmegyek, a ház előtt ahol egykor sok időt töltöttem úgy érzem, hogy nincs semmim, nem maradt egyetlen dolog se ami segítene. És ha szükségem van rá, már nincs kihez mennem, nincs kivel megbeszélni a dolgokat. A szívem egy nagy részét magával vitte, és egy olyan seb marat bennem, aminek a hege mindig megmarad majd. Nagyon szerettem és még most is nagyon szeretem őt, a hiánya egyszerűen leírhatatlan...Várni azt, hogy talán egyszer visszajön, pedig tudod, hogy ez lehetetlen, várni egy olyan dolgot ami sohasem következik be...

 

Mikor elmentél, a szívem egy darabja is veled ment.
Mikor elmentél, eltűnt az arc is, ami jelentett valamit.
Mikor elmentél, elhallgattak a szavak,
melyek átsegítettek a mindennapokon.
És megszépítették azokat.
Hiányzol.

Tárt karokkal várom vajon mi lesz most…

Érezni valamit, mit már rég nem éreztem, amiről azt hittem már nincs is bennem. Az érzés, amikor valaki fontos lesz, számomra kicsit megrémiszt. Mért akarok mindenképp beszélni vele? Mért akarok a közelébe lenni? És mért gondolok rá ennyit? Ó ezek a kérdések.. Talán itt az idő beengedni valaki mást is az életembe, de nem tudom, ő mit érez ő, hogy látja ezt. Mennyire szeretnék most gondolatolvasó lenni, tudni, hogy ő hogy viszonyul hozzám.. Ó kérlek, ne okozz csalódást. Annyi fájdalom emléke tör most elő, sebezhető lettem, az általam felépített falon most valaki mégis belépet. De hogyan? Jó kérdés, de most érzem azt, hogy készem állok rá, arra hogy boldog legyek, és bízom benne, hogy ő is el tud fogadni.  Rég volt már az, hogy arra vártam, hogy megérintsen egy bizonyos ember. De ez most boldoggá tesz. Új utam lett a főiskolával és egyben új életem (: Azonban félek, mi lesz, ha ebből sem lesz, semmi mi van, ha csalódok ismét.. Ez  kettős érzés áhh nehéz. Mindenki fél az új dolgoktól nem? Most kitárom a kezem és várom mi lesz, nem fogok idő előtt kiszállni. Lesz, ami lesz!

Sodródni az árral...

Én soha sem tudtam sodródni az árral, nekem mindig kellettek, tervek, akár A B C terv is.. De mostanra meg kellet tanulnom, hogy egyes dolgokat nem tudok megtervezni. Csak sodródnom kell.. nem tudom vissza csinálni, és lehet nem is, szeretném, hisz ha egyszer valami boldoggá tett azt az ember nem biztos, hogy visszacsinálná. Akárhogy fáj utána. Mit is tehetnék, ha nem tehetek semmit, hogy is változtathatnék valamin, ha nem csak rajtam múlik, és mért mindig én jövök ki rosszul?... Sok hibát követtem el eddig is és biztos sokat fogok még ezután is, de azt nem fogom megbocsátani magamnak, hogy egy gyenge pillanatomba egy olyan embert engedtem be az életembe akit nem kellet volna.. És még fontos is lett egy időre. Sokan mondták, hogy nem írjak vissza neki az üzenetére, nem is tettem egy időre de rájöttem, hogy ez nem én vagyok, nekem válaszok kellenek, kell az hogy tisztázzam a dolgokat.. Így hát beszéltem vele... És egyre jobban rá kellet jönnöm, hogy mennyire félre ismertem, vagy is mennyire másképp gondoltam róla hogy milyen.. mert túlzás lenne azt mondani, hogy ismerem..   Így most sodródok a dolgokkal, megpróbálom nem tragikusan felfogni, egy kaland volt, amit idővel jobb el felejteni... Óvatosnak kell lenned, hogy kit engedsz be az életedbe. Ebben az egészbe nem lenne semmi rossza amúgy, mert nagyjából nem történt olyan, ami miatt szégyenkeznem kéne. Csak az a probléma az egészben, amit már korábban is írtam, hogy egy olyan időszakomba vagyok, most ami nem éppen boldog, szeretnék kötődni valakihez, és ekkor jött ő.. De mint kiderült az életében én csak egy harmadik személy lehetnék így nem éppen a legmegfelelőbb fiú a számomra... De ez van, majd eljön az én időm is, és akkor belép az életembe az, aki nekem van szánva.. Addig pedig sodródok az árral…
Most azon gondolkozom van e értelem ennek a bejegyzésének? Nem tudom mennyire érthető, és mennyire lényeges, de lehet ebből te is, tanulsz... Remélem.!

Egy személy aki megért..

Egy ember életében mindig is lesz egy olyan személy aki megérti őt, csak észre kell venni. Én most jöttem rá hogy ki is ez a személy. Tudjátok én nagymamám halála után teljesen magamba voltam zuhanva, azt érzetem elveszítettem azt a személyt aki megért, elveszítettem vele együtt mindenem.... Van egy nagynéném aki már rág óta kint él külföldön.gy ideig csak néha apa mondta hogy jól vannak nem igazán foglalkoztatott, talán mert még kicsi voltam mikor kiment, és nem is igazán emlékeztem rá. Azonban  egyszer mikor rossz hangulatomba voltam írtam neki egy közösségi oldalon egy üzenetet,ő volt az első ember akinek arról beszéltem hogy mennyire is fáj mama elvesztése. Nagyon bölcs dolgokat mondott nekem akkor, amik még most is bennem vannak. Azután az üzenet után éreztem azt hogy szükségem van az én nagynénémre, mindig próbáltam őt keresni, beszélni vele.Szinte minden nap gondoltam rá hogy vajon hogy lehet mit csinálhat éppen. A mostani szülinapomon az ő köszöntése esett a legjobban, aztán másnap beszéltünk telefonon. A telefon beszélgetés után, sírni kezdtem, mert rájöttem mennyire hiányzik ő nekem. Azóta többször beszélgettünk, és tudom hogy neki bármikor leírhatom azt ami bánt, RÁ számíthatok. Bár messze van, de hiszem hogy egyszer remélhetőleg hamarosan láthatom, és átölelhetem őt.
Most már tudom, nem csak mama az aki megértett engem. Bár vele könnyebb volt az hogy megbeszéljem a dolgokat, ő át tudott ölelni. De ahogy a drága nagynénémmel beszélek, érzem a szeretetét, az írásán keresztül. És tényleg tudom hogy ő megért engem.
Nagyon szeretem őt. És furcsa annyi év után újból tudni hogy számíthatok valakire aki a családom tagja.

  

Ne mondj rosszat arról akivel egyszer jóba voltál és a barátodnak tartottad..!

Soha nem értettem azt hogyha két ember elválik egymástól legyen szó szerelemről vagy barátságról, akkor mért kell a másikról rosszakat mondani? ( tisztelet a kivételnek!). Velem is azt történt hogy egy olyan személy akivel nemrég barátok voltunk olyanokat mond a hátam mögött amik nem éppen szépek. Elgondolkoztam vajon mi az ami erre késztetheti, aztán arra jutottam hogy ő így dolgozza fel azt hogy már nem vagyok neki, és hogy már nem leszek vele. De ez akkor se jó, nem fogom hagyni azt hogy mások az alapján a hazugság alapján alkossanak rólam véleményt amiket ő mond. Merje akkor a szemebe mondani hogy ezt és ezt gondolom rólad vagy valami, de ez amit csinál szánalmas. Vagy ti nem értetek ezzel egyet? Jó lenne tudni hogy nektek mi a véleményetek erről. Én nem tudnám ezt tenni egy olyan személlyel  aki egyszer fontos volt nekem. Ahhoz hogy feldolgozz egy veszteséget, (ez alatt nem kel halálra gondolni) sokféle módszer létezik.
A legnehezebb az hogy elfogadjuk hogy ő már nem lesz mellettünk természetesen a remény mindig ott marad hogy ó majd egyszer talán de nem szabad hogy ez a remény elhatalmasodjon az emberben.
Miután nagy nehezen sikerült elfogadni, arra kell összpontosítani hogy tovább lépjünk. Ha egyszer különválik két embernek az útja, azt nem a legkönnyebb elfogadni és nem egyszerű tovább lépni rajta, pláne ha évekig ott volttok egymásnak( tapasztalatból tudom sajnos) de meg kell próbálni!Kezdj bele valamibe amit eddig nem csináltál  bármibe, csinálj olyan dolgokat amiket szeretsz ami örömöt hoz neked.
De soha ne mondj semmi olyat a másikról amivel megbántod, függetlenül attól hogyan váltatok el egymástól!

 "egy barátság során elmondott titok akkor is titok marad ha külön utakra térnek!"

Van, hogy döntened kell az élet és az álmod megvalósítása között..

Mikor fiatal az ember sokszor szeretne úgy élni, hogy ne maradjon le semmiről, de tudjon a célja felé is haladni. Én most vagyok az érettségi előtt, és nem könnyű számomra a barátokat és a tanulást összhangba hoznom a szerelemről meg ne is beszéljünk... Az elmúlt hónapokban szinte minden péntek és szombat este lent voltam a haverokkal, sokszor veszekedtem a szüleimmel is emiatt. A tanulást is elhanyagoltam. Rá kellett ébrednem arra, hogy ha ezt így folytatom, akkor a jövőmmel játszok.. hisz ha nem tanulok, akkor az álmaim álmok maradnak (tanulással se biztos, hogy sikerül valóra váltani, de több esélyem van rá) . Sajnos választanom  kellett/kell  a szerelem és a tanulás között, mert egyelőre nekem csak az egyik megy.
Mesélek nektek arról mi is történt velem az elmúlt hónapokban.
 Minden egy keddi nappal kezdődött... az egyik barátnőm névnapját ünnepeltük meg és hát csodával határos módon most lementem én is. Ott megismerkedtem egy fiúval. nem fogom most nevén nevezni.. legyen x oké?  Szóval megismertem x-et és hát bevallom nektek az nap még a nevét is nehezemre esett megjegyezni... (: fogadtunk, hogy nem fogom tudni bejelölni az egyik közösségi oldalon. Még azon az estén megtudtam, hogy eléggé mély érzelmei vannak... Másnap reggel kicsit fejfájósan ébredtem, de emlékeztem arra, hogy be kell jelölnöm valakit... Hát fogtam a fejem, hogy mi is volt a neve..?
De aztán ő bejelölt engem.. sokat beszéltünk. Kiderült ő többet érez irántam, mint én iránta.. pár nap elteltével mit ne mondjak levett a lábamról olyanokat mondott...  De mégse tudtam viszonozni, van egy fal körülöttem, és ez nem engedi azt, hogy nagyon megszeressek valakit.  Ezen a napon, ami egy szombati nap volt megkértem őt ha tud várjon rám. Akkor még lelkesen az volt a válasza, hogy bármeddig vár rám...  Nem szeretném hosszan és unalmasan leírni ezt a történetet. Szóval teltek múltak a napok, a hetek, egyre nehezebb volt számára a várás,,.. de gondoltam is, hogy ez így lesz. Számomra és x számára se voltak könnyűek a napok, nekem a magammal vívott harc miatt neki a rám való várás miatt... Hetek teltek el úgy hogy a tanulásra nem volt időm, energiám.. romlottak a jegyeim.. Nem egy jó helyzet..   Nekem az érzéseim nem változtak sokat.. ő pedig még mindig szerettet/ szeret. Sokan mondják, hogy próbáljátok meg, de nem megy, nem vagyok, képes rá.. félek a szerelemtől.
Sajnos nem tudtam lerombolni a falaimat, nem vagyok képes szeretni őt csak úgy, mint egy barátot. Felettem győzött a félelem.... a félelem attól, hogy ismét csalódok. Úgyhogy inkább küzdök az álmomért , és igyekszem a tanulásra koncentrálni.
Kedves x ha ezt olvasod és rájöttél, hogy rólad van szó,  kérlek, értsd meg a helyzetem, Sajnálom azt, hogy ezt át kellett élned. De akárhogy sablon szöveg te jobbat érdemelsz nálam, egy olyat, aki értékelni tud. És lehet ezzel a lehetőséget halasztom el hogy boldog legyek,  de van egy idézet ami reményt ad számomra, meg is osztom veletek és ezzel zárom is a mai bejegyzésem.  Köszönöm hogy végigolvastátok.
                                

"Ha két embernek együtt kell lennie végül úgyis egymásra találnak"